Barion Pixel

 

Az aktuális jógatáborokat és elvonulást ezen az oldalon találod meg dátum szerinti sorrendben.

NŐI JÓGA ELVONULÁS – ÁBEL ANITÁVAL ÉS PUSKÁS BEATRIXSZEL- 2025.05.08-11.

Csatlakozz te is a májusi női jóga elvonulásunkhoz ami egy erdei környezetben lesz megtartva a Nomád Hotel Noszvaj különleges  szálláshelyén. A női jóga témái most jobban aktuálisak mint valaha. Az elvonulással és a közös együttléttel, gyakorlással és előadásokkal szeretnénk támogatni a női társainkat a női lét kiteljesedéséhez, annak minden mélységével és magasságával való elfogadásához, öröméhez. A programokon a jóga gyakorlása mellett szeretnénk olyan hétköznapokba illeszthető témákkal bővíteni a saját élményt amik könnyen beilleszthetőek az elvonulás után is. A változás bennünk kezdődik. 

Várunk szeretettel! 

BIZALOM – ELFOGADÁS – ÖRÖM – KITELJESEDÉS

Minden nőben él egy zabolátlan ősi erő, amely összekapcsol minket eredeti, időtlen lényünkkel. Azzal a forrással, amelyet a női ösztönök és megérzések, a szenvedélyesség, a kreativitás és a korlátlan tudás jellemez. A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, hiszen a civilizáció merev szerepekbe próbál kényszeríteni bennünket és elfedheti előlünk saját lelkünk mélyebb üzeneteit. Ha már nem találjuk az utat e természetes forrás felé, könnyen a félelmek és szorongások áldozataivá válhatunk. „Farkasokkal futó asszonyok”

Részvételi szándék esetén kérjük kitölteni az alábbi űrlapot:

Elvonulás címe: 

Noszvaj Nomád Hotel – Síkfőkút út 5-7. 3325

Maximum létszám: 16 fő

Részvételi díj 4 napra szállással, étkezéssel, programokkal együtt: 

211.000 Ft

Szállásról ételekről  bővebben itt tájékozódhatsz: https://nomadhotel.hu/

 

Érkezés: 14:00 óra, emailen küldjük el a találkozó pontos helyszínét jelentkezés után.

Az utazást egyénileg szükséges megoldani a helyszínre.

Étkezés: minőségi alapanyagokból napi 3 alkalommal

Témák: 

 

Jelentkezés: a webshopban megvásárolt elvonulás / jógatábor előleg befizetéssel 60.000 Ft ami az árból levonódik.

itt: https://jogaveled.hu/shop/elvonulas/noi-jogaelvonulas-elo/

Befizetés után emailen küldjük az elektronikus számlát is és a további információkat!

Szeretettel várunk!

Anita és Beatrix

ÁRAMLÁSBAN TENERIFE YOGA RETREAT – 2025.06.16-23.

 

Kerülj áramlásba önmagaddal, a testeddel, a természettel.

Június 16–23. között várunk Tenerifén egy szeretetteljes, megtartó térben, ahol az öröm és az élet is áramolhat.
Ez a jógatábor bárkinek szól, aki vágyik arra, hogy újra meghallja saját belső ritmusát – a természeten keresztül önmagához kapcsolódva, megengedéssel és nyitottsággal, ami táplál és felemel.

A részvételi szándék esetén kérjük kitölteni az alábbi két felmérő és a jelentkezési űrlapot is:
1. Felmérő űrlap:
 

2. Továbbá kérjük kitölteni a jelentekéshez az alábbi űrlapot is:

A jógatábor tervezett programja: 
  • Napfelkelte és naplemente jóga
    • Jóga nidra – mély relaxáció és belső utazás
    • Meditatív kapcsolódások a természettel (pl. erdőfürdő a 4 elem mentén)
    • Rápé szertartás – tisztító, befelé vezető folyamat
    • Kirándulások, strandolás, rejtett öblök felfedezése
    • Finom, tápláló reggelik és vacsorák
    • Spanyol zene és tánc – ha jön a mozdulat
    • Szabadidő, hogy szabadon alakíthasd, hogyan éled meg az áramlás szabadságát

 

Érkezés: 06.16. szobák elfoglalása, vacsora, nyitókör, relaxáció

06.17.

  • 8:00. napindító jóga
  • 9.15. reggeli
  • 10:00. Beach Las Teresitas (50p út)
  • 13:00. ebéd a helyszínen, beach time, út visszafele, pihenő
  • 18:00. naplementés jóga
  • 19:30. vacsora
  • 20:30. hangfürdő

06.18.

  • 8:00. somatic jóga
  • 9:15. reggeli
  • 10:00. kirándulás Masca (60p út)
  • 13:00. ebéd a helyszínen, 4 elem erdőfürdő meditáció
  • 18:00. naplementés jóga
  • 19:30. vacsora
  • 20:30. mély relaxáció

06.19.

  • 8:00. meditatív jóga
  • 9:15. reggeli
  • 10:00. természetes termalfürdő – Piscinas Naturales Los Abrigos  (20p út)
  • 13:00. ebéd a helyszínen, beach time, út visszafele
  • 18:00. rapé szertartás
  • 19:30. vacsora
  • pihenő (esti városlátogatás, opcionális)

06.20.

  • 8:00. napindító jóga
  • 9:15. reggeli
  • 10:00. piacozás, La Laguna óváros (40p út)
  • 13:00. ebéd a helyszínen, beach time, út visszafele
  • 18:00. naplementés jóga – Playa de Abades
  • 19:30. vacsora
  • 20:30. hangfürdő

06.21.

  • 8:00. somatic jóga
  • 9:15. reggeli
  • 10:00. Loro Park (60p út)
  • 13:00. ebéd a helyszínen
  • Bollullo beach time, (15p út)
  • 18:00. naplementés jóga
  • 19:30. vacsora
  • 20:30. mély relaxáció

06.22.

  • 8:00. meditatív jóga
  • 9:15. reggeli
  • 10:00. előadás: jóga a hétköznapokban
  • 13:00. ebéd a helyszínen
  • Beach De Las Americas (25p út)
  • 18:00. rapé szertartás
  • 19:30. vacsora
  •  pihenő

06.23.

  • 8:00. napindító jóga
  • 09:15. reggeli
  •  zárókör, készülődés a visszaútra

 

A program tervezetében a változás jogát fenntartjuk (időjárás, egyéb).

 
A foglalható szobák jelentkezési és befizetési sorrendben választhatóak:
(A fogadó apartman szobái beteltek, a szálláshoz közeli igényes apartmanokban történik a további foglalások elhelyezése).
Bővebb információt jelentkezés után küldünk emailben.
Befizetés előtt minden résztvevővel telefonon is értekezünk.
Maximum létszám 18 fő
 
Várunk Szeretettel!
Bea, Inanna, Kasia 
május 2025
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1

Galéria, képek

Általában mit hozz magaddal és további információ

Pléd, jógapárna vagy egy keményebb kispárna, jógamatrac, kulacs, jegyzetfüzet, toll, esetleg az apartmanba reggelre tea vagy egyéb kellékek, női elvonulásra egyéb tárgyakkal készülhetsz, emailben értesítünk majd jelentkezés után. (hangszer, fehér ruha, stb).

Étkezés

Az étkezések a reggeli az ebéd és a vacsora teljes mértékben elegendőek az elvonulásaink ideje alatt, nincs szükség egyéb élelmiszerre. (esetleg tea, kávé, magvak).

Szállás

A szállásokon 2-3-4 fős apartmanokban történik az elszállásolás, jelentekezési és befizetési sorrendben tudunk biztosítani 2 ágyas szobát. Számuk korlátozott.

Hogyan tudok jelentkezni?

A részvételedet az elvonulás vagy jógatábor előlegének a befizetésével tudjuk biztosítani. Ezért kérjük a webshopban megvásárolni az elvonulás /jógatábor előleg tartalmat. ITT

Az elvonulásról általában

Az elvonulásokon a lelassulás és a befelé fordulás által közelebb kerülhetünk önmagunkhoz!

Fontos, hogy időről időre kiszakadj abból ami épp körülvesz és feltedd magadnak a kérdést arról, hogy valóban a saját utadat járod, hogy valóban boldog vagy- e, hogy minek adod az idődet és az energiádat, hogy mit tennél és hogyan élnél szíved szerint. Hol helyezed el az magadat az életedben, mennyi időt adsz másoknak és mennyit adsz magadnak?

Teljesen kezdőknek is és már rendszeres jógagyakorlóknak is ajánlom szeretettel az elvonulásokat, jógatábort.

Nyugalom, gyönyörű természeti környezet, pihenés, jóga, meditáció, közösség. Tapasztald meg a testi-lelki egyensúly állapotát! Egy elvonuláson kiszakadhatsz a hétköznapokból, hogy csak saját magadra figyelj!

A szemléletformáló jóga elvonulás fő célja, hogy a jóga, a meditáció és az egészséges táplálkozás révén mélyebben is megismerd és megértsd önmagad. Az elvonulás alatt a programunk segít elindulni a tudatosabb élet útján. Nemcsak kipihentebbnek fogod magad érezni, de lesz egy eszköz a kezedben egy jóga gyakorlás amit mindenhová magaddal vihetsz.

Belélegzek – magamhoz veszem, befogadom, amire szükségem van, ami táplál, ami épít. Kilélegzek – kifújom, elengedem, amire nincs szükségem, ami már nem válik épülésemre. Sokféleképpen lehet magunkhoz venni, befogadni dolgokat, beépíteni valamit az életünkbe. A légzéssel, a táplálkozással, a figyelmünkkel, a gondolatainkkal, az érzéseinkkel, a cselekedeteinkkel, a kapcsolatainkkal.

Elgondolkodunk-e néha azon, hogy mit engedünk be az életünkbe, mit építünk be önmagunkba? A világ végtelen, nem mindegy mit veszünk magunkhoz belőle. Mire fordítunk időt, figyelmet. Mivel tápláljuk magunk szellemileg, lelkileg. Minek adjuk az időnket. Érdemes ezen elgondolkodni, és ha úgy érezzük, hasznunkra válna, változtatni. Sokkal több dolog döntés kérdése, mint gondolnánk.

Napi programok lehetnek az eseményeken

(A programok a témákban változnak az időbeosztásban hasonló felépítéssel zajlanak)

Első nap

Második nap

Harmadik nap

Negyedik nap

Vezető oktató és szervező

Puskás Beatrix

Hatha jóga és meditáció

Esetenként további vendégoktatók segítik az egyes programokat.
Link

A helyedet a részvételi díj előlegének a befizetése után tudjuk véglegesíteni a webshopban megvásárolható előleg befizetésével.

Általános Szerződési Feltételek

Árak

Az árak eseményenként változhatnak, függően a helyszíntől napok számától is. 

Ha nem áll módjában a kártyás fizetés, kérjük válassza az utalás opciót.

A résztvevőknek jelentkezési sorrendben tudunk helyet biztosítani.

További kérdések ügyében érdeklődni lehet: info@jogaveled.hu

 

SZERETETTEL VÁRUNK!