Kapcsolódok önmagamhoz és másokhoz, elmerülök az életfeladatomban.
Tanulok és fejlődök a saját korlátaimon keresztül is.
Véletlenek márpedig nincsenek.
Tanáraim hallgatása mellett, intuitív módon tanulok és tanítok a tradicionális és modern jóga vonalán.
Köszöntelek a weboldalon!
Örülök, hogy valamilyen úton-módon megtaláltad az oldalamat, engedd meg, hogy bemutatkozzak pár mondatban.
Nem mondhatnám újszerűnek a jóga iránti szeretetemet mert 1997-ben találkoztam először a jógával, ami azóta is része az életemnek. Ebben az időben nem volt Magyarországon annyi lehetőség a keleti hagyományok mélyebb megismerésére, ezért az én első komolyabb 7 éves elköteleződésem gyakorlásom, a Gaudiya Vaishnava sampradaya irányzatán belül történt, a bhakti jóga vonalán.
Ebben a jóga irányzatban meghatározott szabályzó elvekkel, tanító – tanítvány kapcsolódásban telt el 7 év, amiben mély tapasztalatokat szereztem a jóga és a meditáció terén.
Ez a gyakorlás volt a kezdete a jógával való ismerkedésemnek.
Akkoriban volt szerencsém találkozni olyan Mesterekkel akik a világ minden tájékáról érkeztek Magyarországra tanításokat tartani.
Ezalatt a közel 25 év alatt megannyi hagyományos és alkalmazott jóga fajtának a gyakorlását kipróbáltam, amiben elsőként az Ashtanga jóga gyakorlásával folytattam a tapasztalataim szerzését, amit több éven keresztül gyakoroltam. A hatha jóga és a meditáció iránti elköteleződésem és szeretetem ekkor indult útnak!
A Yoga Park jógastúdiónak vagyok az alapítója, tulajdonosa de a COMPLETE HUMAN FELNŐTTKÉPZŐ AKADÉMIA (régi nevén, Szanátana Dharma – Tudatos Élet jógaiskola) jógaoktató képzéseinek a megálmodója és tulajdonosa is és az oktatásban is örömmel veszek részt. Az online és személyes képzések mellett jóga elvonulásokat és csoportos jógaórát is tartok. Az online térben folyamatos a tanfolyamon való résztvevők jelenléte. A jógastúdióban heti rendszerességgel, tartok jógaórát is és a stúdió közösségi eseményeiben is oktatóként veszek részt.
Egy 15 éves fiúnak vagyok az anyukája.
Meggyőződésem, hogy a jóga és a meditáció számos egyéb önismereti folyamat alapját segíti. Ha igazán hozzá szeretnénk férni a tudattalan működéseinkhez és hatékonyan szeretnénk felismerni, felszínre hozni és kioldani és elfogadni azokat ahhoz egy mélyebb szinten kell, hogy az adottságokkal dolgozzunk. A jóga nem helyettesíti a terápiás üléseket vagy csoportos személyiség fejlesztést amire az emberi létezésünk teljességéhez ugyanolyan szükségünk van. Viszont olyan mélységekhez ad hozzáférést amit a hétköznapi életünkben nehezebben tudunk megközelíteni. Mindenki egy egyedi utat jár be bár a problémáink gyökerei hasonlóak.
Itt tudod megnézni az instagram oldalamat:
Jógát tanítani számomra nem csak azt jelenti, hogy megtartok egy jóga órát, hanem, hogy jógaoktatóként vagyok jelen az életem összes területén. Ez számomra egy örömteli életfeladat. Oktatásom a hatha jógán keresztül egészen a meditációig vezet.
Közvetlen tapasztalaton alapuló meggyőződésem, hogy a hatha jóga gyakorlása a meditációs élmények tapasztalásáig elvezetnek. A tanáraimtól kapott tudást megőrizve, a tanításom és a gyakorlásom a jóga 8 fokú rendszerére épült.
A mai korban szükség is van az elcsendesedésre mert hatalmas a zaj és ezért nem tudunk már kapcsolódni saját magunkkal sem.
Ha megismered az utat önmagadig képessé válsz másokat is eljuttatni oda.
Van valami csodálatos az ég és föld között, a kérdés, hogy képessé válunk-e meghallani, élni és továbbítani ennek az üzenetét.
Szeretem a munkámban az ászanák, testtartások elemzését, az egyéni adottságok felmérését és az abban való fokozatos fejlődés tanítását és azt látom, hogy a hozzám fordulóknak az egész életében csodálatos változások indulnak el. Egyszerűen élvezem a munkámat és a belső folyamatokban való elmerülést.
Boldoggá tesz amikor látom a változást azokon akik hozzám fordulnak.
Hiszen a jógában nem csak erősödünk és hajlékonyabbak leszünk, hanem valahogy megérkezünk önmagunkhoz is.
Ezért szeretem a munkámat mert közelebb visz mindenkit önmagához
„A vágy, hogy túlszárnyaljuk emberi feltételeinket és túljussunk a közönséges tudatosságon és személyiségen, egy mélyen gyökerező ösztönzés bennünk olyan régi, mint a magára eszmélt emberiség. Látjuk hogyan működik ez Dél- Európa varázserővel töltött barlangrajzaiban és még korábban Közel- Kelet őskori temetkezési helyein. Mindkét esetben kifejeződik a vágy egy nagyobb valósággal való összekapcsolódásra. Szintén ezzel a vággyal találjuk magunkat szembe az archaikus sámánizmus animisztikus hiedelmeiben, szertartásaiban és látjuk virágzását a neolitikus kor vallásos hagyományaiban az Indus- Szaraszvati civilizációban, és Sumérban, Egyiptomban és Kinában. „
India spiritualitása, ami jóga néven fut, kétségtelenül a legsokoldalúbb a világon.
A jóga nem a világtól való elmenekülés jelenti, hanem az abban való létezést, kiteljesedést támogatja. Egy tudatosabb életviteli rendszert ad azok számára, akiknek erre szüksége lehet. Támogatja az igaz értékek felismerését, a kultúrák a múlt a jelen és a jövő megismerését.”
Dr. Georg Feuerstein