Kapcsolódok önmagamhoz és másokhoz, elmerülök az életfeladatomban.
Átadom magam a szeretetnek.
Tanulok és fejlődök a saját korlátaimon keresztül is.
Véletlenek márpedig nincsenek.
Tanáraim hallgatása mellett, intuitív módon tanulok és tanítok.

Köszöntelek a weboldalon!

Örülök, hogy valamilyen úton-módon megtaláltad az oldalamat, engedd meg, hogy bemutatkozzak pár mondatban.

Nem mondhatnám újszerűnek a jóga iránti szeretetemet mert 1997-ben találkoztam először a jógával, ami azóta is része az életemnek. Az első komolyabb 7 éves elköteleződésem, szerzetesi életem, szadanám, beavatásom, a Gaudiya Vaishnava sampradaya irányzatán belül történt, a bhakti jóga vonalán, ami a tiszta szeretetnek és kapcsolódásnak a jógája. Ebben az irányzatban meghatározott szabályzó elvekkel, guru tanítvány kapcsolódásban telt el 7 év, amiben olyan mély tapasztalatokat szereztem, amit szeretnék megosztani másokkal is. Ebben az időszakban volt szerencsém találkozni olyan Mesterekkel akik a világ minden tájékáról érkeztek Magyarországra tanításokat tartani. Hálát érzek az összes eddigi tanítóm felé aki közelebb vitt önmagamhoz.

Ami a mai napig megtart: A tudás és a gyakorlás a tanítás és a tanítók és az úton járok társasága.

Ezalatt a közel 25 év alatt megannyi tradíciónak a gyakorlását kipróbáltam, amiben elsőként az Ashtanga jóga gyakorlásával folytattam a tapasztalataim szerzését, amit több éven keresztül gyakoroltam. A hatha jóga és a meditáció iránti elköteleződésem és szeretetem ekkor indult útnak!

A Yoga Park jógastúdiónak vagyok az egyik vezetője de a Szanátana Dharma – Tudatos Élet jógaiskola jógaoktató képzéseit is én szervezem és az oktatásban is örömmel veszek részt. Az online és személyes képzések mellett jóga elvonulásokat és csoportos jógaórát is tartok. Az online térben folyamatos a tanfolyamon való résztvevők jelenléte. A jógastúdióban heti rendszerességgel, tartok jógaórát is és a stúdió közösségi eseményeiben is oktatóként veszek részt.
Alapítóként és tulajdonosként szerepelek ebben a közösségben ahol nagyszerű jógaoktatók vesznek körül. Egy 14 éves fiúnak vagyok az anyukája.

” Ami van, csak az adásban nyer jelentőséget.
S ebben a viszonyban aki ad, mélyebbről
van kötve, mint aki kap, mert nem
a szükséglet köti, hanem a bőség.”
Hamvas Béla

Jógát tanítani számomra nem csak azt jelenti, hogy megtartok egy jóga órát, hanem, hogy jógaoktatóként vagyok jelen az életem összes területén. Ez számomra egy örömteli életfeladat. Oktatásom a hatha jógán keresztül egészen a meditációig vezet.

Közvetlen tapasztalaton alapuló meggyőződésem, hogy a hatha jóga gyakorlása a meditációs élmények tapasztalásáig elvezetnek. A tanáraimtól kapott tudást megőrizve, a tanításom és a gyakorlásom a jóga 8 fokú rendszerére épült.

Ha megismered az utat a lelkedig képessé válsz másokat is eljuttatni oda.

Van valami csodálatos az ég és föld között, a kérdés, hogy képessé válunk-e meghallani, élni és továbbítani ennek az üzenetét.

Szeretem a munkámban az ászanák, testtartások elemzését, az egyéni adottságok felmérését és az abban való fokozatos fejlődés tanítását és azt látom, hogy a hozzám fordulóknak az egész életében csodálatos változások indulnak el. Egyszerűen élvezem a munkámat és a belső folyamatokban való elmerülést.

Boldoggá tesz amikor látom a változást azokon akik hozzám fordulnak.

Hiszen a jógában nem csak erősödünk és hajlékonyabbak leszünk, hanem valahogy megérkezünk önmagunkhoz is.

Ezért szeretem a munkámat mert közelebb visz mindenkit önmagához

„A vágy, hogy túlszárnyaljuk emberi feltételeinket és túljussunk a közönséges tudatosságon és személyiségen, egy mélyen gyökerező ösztönzés bennünk olyan régi, mint a magára eszmélt emberiség. Látjuk hogyan működik ez Dél- Európa varázserővel töltött barlangrajzaiban és még korábban Közel- Kelet őskori temetkezési helyein. Mindkét esetben kifejeződik a vágy egy nagyobb valósággal való összekapcsolódásra. Szintén ezzel a vággyal találjuk magunkat szembe az archaikus sámánizmus animisztikus hiedelmeiben, szertartásaiban és látjuk virágzását a neolitikus kor vallásos hagyományaiban az Indus- Szaraszvati civilizációban, és Sumérban, Egyiptomban és Kinában. „

India spiritualitása, ami jóga néven fut, kétségtelenül a legsokoldalúbb a világon. 

A jóga nem a világtól való elmenekülés jelenti, hanem az abban való létezést, kiteljesedést támogatja. Egy tudatosabb életviteli rendszert ad azok számára, akiknek erre szüksége lehet. Támogatja az igaz értékek felismerését, a kultúrák a múlt a jelen és a jövő megismerését.” 

Jógával kapcsolatos tanulmányaim

  • 1998-2007 Bhaktivédanta ashram – teológia 

    Napi szintű jóga gyakorlataim közé tartozott, két óra hajnali mantra meditáció, önkéntes munka, védikus filozófia tanulmányozása, védikus szertartásokon való napi szintű részvétel, emellett az ájurvéda és a védikus asztrológia átfogó ismerete és az összes szabályzó elv 7 éven keresztüli szakadatlan betartása.

  • 2006 – Gyógynövény termelő és kereskedő – Trainex Gazdasági és üzleti iskola – 089287 bizonyítvány szám
  • 2010 – Ekkor indultam el a Hatha jóga napi szintű gyakorlásának az útján
  • 2012 – Yoga Alliance International jógaoktató, tanítóm – Szücs Gábor
  • 2013 – Gerincjóga oktató
  • 2014 – Okj Sporttréner – Sportoktató – OKTÁV továbbképző – 95719 bizonyítvány szám
  • 2015 – Ashtanga Teacher Training Course Primary Series, tanítóm -Manju Jois
  • 2015 – Ájurvédikus táplákozás és Indiai Masszás – Nemzetközi Masszás Akadémia –PB97910766
  • 2018 – Funkcionális fascia tréning Balance Academia vezető oktató – Feövenyesy Krisztina
  • 2018 – Komplex mozgásterápia KMT Akadémia
  • 2019 – Balla hangterápia 
  • 2015 – Yoga Alliance International minősítés alatt regisztrált jógaiskolaként, jógaoktatók képzésével is foglalkozom 
  • 2018 – óta vagyok alapítója és tulajdonosa a Yoga Park jógastúdiónak
  • 2022 – Női jóga oktatóképzés- Szanátana Dharma jógaiskola – hivatalos felnőttképző
  • 2024 – Yoga Sutra of Patanjali – Embodied Philosophy- Edvin Bryant 

Oktatóközpont helyszíne