Minden ami FLOW

Patanjali szerint a jóga az elme hullámzásainak lecsendesítése. Szerintem is.
A jóga többször volt jelen az eddigi életemben. Mindig akkor jött, amikor lelkileg a legnagyobb kihívásokkal kellett szembenéznem és ment, miután segített kilábalni a viszontagságokból.
Harmadszorra már nem engedtem el, mivel hiszem, ha valami ilyen sokszor van jelen az életemben, akkor nekünk dolgunk van egymással.
Először a mindennapjaim részévé vált, majd jógaoktató lettem. Általa lecsendesíthetem a gondolataim, segít, hogy észrevegyem és kiélvezzem a jelen pillanat csodáját ahelyett, hogy folyton a jövőre vagynék vagy a múltat szeretném megmásítani.
Nekem a jóga terápia.
És hogy miért a Flow jóga?
Mert kreatív, változatos, miközben áramlunk egyik ászanáról a másikra, addig szinte észrevétlenül minden egyes apró porcikámat alaposan megdolgoztatja. Ezzel a mozgó meditációval teljesen ki tudom zárni a külvilágot. Minden óra után úgy érzem, hogy megkönnyebbült az elmém, kellemesen elfáradt a testem, így új emberként hagyhatom el a jóga termet.