A természetes rend, a természet törvénye, a törvény és igazságosság. Az egyetemes törvény a minden mélyén rejlő, átható, fenntartó mindenség. Az örökkévalóság és minden létező entitás. A világmindenség mögött rejlő szellemi alapelvként élettel elárasztó közeg.
Az emberrel való misztikus kapcsolatában, mint az örök erkölcsi törvény, igazság kötelességként jelenik meg azáltal, hogy a valóság megismerésének folyamatában az ember igazodni kíván hozzá.
Mint ahogy a víz dharmája az, hogy folyik és nedves, az ember dharmája, hogy léte értelmét kutassa és már az erre irányuló puszta erőfeszítés is azt jelenti, hogy jó úton jár.
Az egész hindu vallásrendszer a dharma gondolatán alapszik, általános elnevezése „szanátana dharma„, azaz örök törvény.
A dharma a természeti törvények alapját képezi. A vonzás, taszítás, vegyi folyamatok vezérlő elve, az ok és okozat, karma de maga a szabályoknak alávetett emberi gondolkodás, a logika törvényszerűségei is az egyetemes dharma megnyilvánulásai. A legegyszerűbb élőlények anyagcseréjétől az emberi szív dobbanásáig az életfolyamatok irányítója.
Indiai hasonlattal: a dharma a fonal, amelyre a világ dolgai, mint gyöngysorra a gyöngyök vannak felfűzve, „nélküle zűrzavarban hullana szét a gyöngyök sokasága”.
A dharma a mindenséget meghatározó alapelv, de az élet sokféleségében ezernyi, külön-külön megnyilvánuló törvény alakjában jelenik meg. A filozófia (hindu és buddhista) szerint, emberi mivoltunkban ezeket a részeket nem tudjuk talán egységes egészként felfogni, de tudjuk azt, hogy a látszólag összefüggéstelen jelenségek mögött egy általános törvényszerűség, egy egyetemes értelem található.
Dzsiva
Az önálló egyéni élet lényege, az öntudat hordozója, amely a felfoghatatlan őseredetből fakad, folyamatos fejlődésben teszi meg az utat abban a körforgásban, amelyet számára a Dharma törvénye előír. Ennek során a természet egyre magasabb fokozatain halad át, és közben megismeri a Létezés különböző aspektusait, eszerint teljesíti be célját, ami a hindu felfogás szerint éppen a megismerés. A Dharma indítja el, vezeti egyre magasabb szintre a sorozatos újjászületések útján. Az (titkos tanítások) Upanisadok szerint a Dharma irányította dzsiva tizennégy létfokozaton megy keresztül. A tizennégy létfokozat rangsorát az öntudat aktuális fejlettségi állapota határozza meg.
Mint erkölcsi törvény, kérhetetlen prancs
A természet a Dharmán keresztül alacsony létfokozatokban az ösztönökön keresztül vezérel. Az erkölcsi megfontolásra képtelen élőlényeket még nem terheli a személyes felelősségérzet. Az emberi öntudat magasabb fokozataiban azonban már a szabad akarat is érvényesül, felelős a tetteiért, képes a Szanátana Dharmát, az Örök Törvényt felismerni, ezáltal a dharma öntudatbeli megnyilvánulása erkölcsi törvénnyé válik. Ez az erkölcsi törvény azonban nemcsak megszívlelendő morális belső szükséglet, hanem kérlelhetetlen parancs. Az ember lázadhat ez ellen, ellenszegülése azonban mindig és szükségszerűen visszahat rá.
Az emberi öntudat lázadása elkerülhetetlen, sőt szükséges a fejlődés, haladás, a megismerési folyamat során. Azért is nyert az ember szabad akaratot, hogy megismerési, önkifejezési, kiteljesedési törekvéseiben döntési képességgel rendelkezzen.
Mint kötelesség
Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez, társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá.
A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a törvény szabta úton.
A három megkötés
A hindu felfogás a dharmától elválaszthatatlannak tartja a három „sajátságot” gunát a világ létezőinek állandó tulajdonságait, amelyeken keresztül a dharma kifejti hatását: nevük a tamasz, a radzsasz és a szattva.
- A tamasz a létezőben az öntudatlanság, sötétség, összehúzódás alapeleme;
- A radzsasz a mozgékonyság, szenvedély, tevékenység, kiterjedés elve;
- A szattva az öntudatot, nyugalmat, békét, tisztaságot, egyensúlyt testesíti meg.
A gunák együttesen vannak jelen a létezőkben. A létformák fejlettségi fokát az az uralkodó guna határozza meg, amelyik túlsúlyban van a többihez képest. Ennek megfelelően például a kőzetek tulajdonságait a sötét tamasz uralja, a növényvilágban még mindig a tamasz az uralkodó, de már a radzsasz is dominálni kezd, és lassan megjelenik az öntudat hordozója, a szattva is. Az állatvilágban a radzsasz van túlsúlyban, de még elnyomják a tamasszal együtt az öntudatot hordozó szattvát.
Az ember esetében a szattva már elnyomja a másik kettőt, miáltal kiemelkedhet az állatvilágból, de jelentős szerepe van a radzsasznak is, amely tevékenységének, az akarat megnyilvánulásának adhat tág teret. Az ember feladata a szattva folyamatos fejlesztésével, az öntudat szerepének növelése, a világosság, a nyugalom és belső tisztaság szerepének erősítése, az egyensúly szerepének biztosítása. Minden létezőnél e három sajátság egyensúlya, aránya határozza meg az illető entitás minőségét. A legtisztább elmének is szüksége van azonban a radzsasz és a tamasz jelenlétére, hiszen az anyagi világ körülményei között kell mozgásával, dinamizmusával létét kiteljesítenie. A dharma követése erősíti a szattvát, amely a gunák egyensúlyát biztosítja. Az erkölcsi törvény természeti törvénnyé lényegül a gunák által: tetteink, gondolataink állandóan befolyásolják egyensúlyi helyzetüket létezési formánkban, amelynek minden esetben elkerülhetetlen következményei vannak.
Kép és leírás forrása anyaga : Wikipédia- Dr. Baktay Ervin – Szanátana Dharma – Helmuth von Glasenapp. Az öt világvallás
Szerkesztette: Puskás Beatrix
Kép :Trimurti (erről a későbbiekben írunk majd)